Warriors - Legends of Troy Ps3 játék

A Warriors: Legends of Troy szerintem pont az a PS3-as játék, amelyet érdemes egy kicsit a megjelenése körüli elvárásoktól elszakítva nézni, mert bár nem lett belőle olyan nagy klasszikus, mint a nagyobb Warriors-címekből, van benne egy egészen sajátos hangulat és néhány kifejezetten jól sikerült ötlet. A játék 2011-ben jelent meg PS3-ra és Xbox 360-ra, és a Tecmo Koei kanadai stúdiója készítette, a történet pedig a trójai háború világát dolgozza fel, elsősorban Homérosz Iliászának motívumaira támaszkodva. 

A legnagyobb erőssége talán éppen az, hogy nagyon jó helyre ülteti át a Warriors-formulát, hiszen a megszokott kelet-ázsiai történelmi környezet helyett ezúttal az ókori Görögország, Trója ostroma, Akhilleusz, Hektor, Odüsszeusz, Ajax és a többi legendás alak kerül a középpontba, amitől az egész játék már önmagában különlegesebb karaktert kap. A trójai háború ráadásul olyan történelmi-mitológiai alapanyag, amely szinte kiált egy nagyszabású akciójátékért, hiszen egyszerre van jelen benne a hősiesség, a bosszú, a becsület, a tragédia és a monumentális csatajelenetek lehetősége. A fejlesztők ráadásul nem pusztán egy „görög köntösbe öltöztetett Dynasty Warriorst” akartak készíteni, hanem megpróbálták a saját hangulatát kialakítani.

Kifejezetten szerethető az is, hogy a történetet nem kizárólag a görögök oldaláról látjuk, hanem a konfliktus két oldalába is betekintést kapunk, így Trója és a görögök harca nem egyszerűen egy jók és rosszak felállásává válik, hanem valamivel árnyaltabb képet kapunk az eseményekről. Ez azért is működik jól, mert a játékban szereplő hősök nem teljesen egyformának érződnek, és az egyes karakterekhez kapcsolódó történetszálak révén maga a trójai háború is folyamatosan változó perspektívából bontakozik ki.

A harcrendszer szintén érdekesebb, mint amilyennek első pillantásra tűnik. A Warriors-játékok alapvető tömegharcos élménye természetesen megmaradt, vagyis rengeteg ellenféllel lehet egyszerre összecsapni, azonban a Legends of Troy valamivel megfontoltabb és súlyosabb érzetű közelharcot próbál kialakítani. Nem feltétlenül az működik a legjobban, ha az ember gondolkodás nélkül nyomkodja ugyanazt a két gombot, hanem érdemes figyelni a támadások ritmusára, az ellenfelek védelmére, a megfelelő pillanatban indított erős támadásokra és a védekezésre is. Ettől a játék bizonyos helyzetekben inkább egy hagyományosabb hack-and-slash akciójátéknak érződik, mint egy teljesen klasszikus Musou-címnek.

Ehhez kapcsolódik a brutálisabb, véresebb látványvilág, ami PS3-as szemmel nézve meglehetősen karakteressé teszi a játékot. A fejlesztők nem próbálták túlságosan megszelídíteni az ókori háború brutalitását, ezért a kardok, lándzsák és pajzsok használata valóban keményebbnek és közvetlenebbnek érződik, a kivégzések pedig látványosabbak és nyersebbek, mint amit a Warriors-sorozat számos más epizódjától megszokhattunk. Ez különösen jól passzol a trójai háború hangulatához, hiszen itt nem egy stilizált, színes hőskalandot látunk, hanem egy véres, kegyetlen háborút, ahol a legendás hősök ugyanúgy hús-vér harcosokként küzdenek.

Nagyon jó ötlet a Fury mód is, amely tulajdonképpen lehetőséget ad arra, hogy a felgyülemlett harci energiát egy rendkívül látványos, pusztító támadássorozatban engedjük szabadjára, így amikor már körülöttünk hömpölyög az ellenség, a játék képes egy rövid időre igazi „na, most mindenki félre” pillanatokat teremteni. Ez a rendszer jól illik a görög mitológia hőseihez, hiszen Akhilleusz vagy Ajax esetében kifejezetten természetesnek hat, hogy időnként szinte emberfeletti erővel törnek keresztül az ellenséges sorokon.

A játék hangulata és prezentációja is megérdemel némi dicséretet, különösen a történetmesélés terén, mert a karakterekhez szinkronhangok társulnak, a fejezetek közötti eseményeket pedig narráció és illusztrációk segítik, amelyek valamiféle ókori eposz érzését próbálják megteremteni. Ez egy apróságnak tűnhet, de sokat számít abban, hogy a játék ne pusztán egymás után következő csaták sorozata legyen, hanem legyen mögötte egy olyan történelmi-mitológiai keret, amely miatt kíváncsiak maradunk arra, hogyan folytatódik a háború.

Nem akar tökéletesen klasszikus Warriors-játék lenni, és éppen ettől lett egyedi. A megszokott formula helyett valamivel komorabb, véresebb, realisztikusabb és taktikusabb irányba próbálta elvinni a sorozatot, miközben megtartotta azt az alapvető élményt, amiért az ember Warriors-játékot vesz elő: bemész a csatatér közepébe, körülötted százával vannak az ellenségek, és néhány perc múlva már úgy érzed, mintha egyetlen emberként próbálnál megfordítani egy egész ütközetet.

És talán ez a Warriors: Legends of Troy legnagyobb szerethető tulajdonsága: van saját identitása. Nem feltétlenül a legmélyebb vagy legtartalmasabb Warriors-epizód, de a trójai háború témája, a komorabb atmoszféra, a brutális közelharc, a két oldalról bemutatott történet és a kissé eltérő harcrendszer együtt olyan játékot eredményeznek, amelyre a PS3-korszakból visszatekintve könnyű úgy gondolni, mint egy furcsa, kissé félreértett, de meglehetősen érdekes mellékágra. Ráadásul azóta még inkább érződik rajta, hogy mennyire ritka videojátékos témának számít a Iliász és maga a trójai háború, így a Legends of Troy ebből a szempontból máig különleges darab maradt.

A Legends of Troy nem azért érdekes, mert tökéletes Warriors-játék, hanem azért, mert egy ismert formulát egy nagyon jó, ritkán feldolgozott mitológiai világba helyezett, és közben megpróbált komolyabb, véresebb és taktikusabb akcióélményt létrehozni.